Alapesetben is igyekszem valós tevékenységeket kínálni a fiaimnak (kitartó vagyok, még ha Dávidnak is érzem magam az online világ vonzerejével szemben), most az online oktatás mellett pedig pláne fontosnak érzem az IRL alternatívákat. Ezért kapva-kaptam a lehetőségen, hogy a János vitézhez szorgalmi feladatként griff madarat készítsünk.

A feladat egyszerű volt: készítsünk griff madarat – bármilyen technikával. Lehetett rajzolni, festeni, hajtogatni… vagy akár legóból megépíteni. Ez utóbbinál felcsillant a szemünk – de túl “megúszós” lett volna, mivel 2 sárkányunk is van: egy fehér Ninjago és egy magyar mennydörgőnk a Harry Potterből.

Az alapötlettel hamar megvoltunk: épp egy ruhásszekrényt újítottam fel (majd erről is írok) és egyúttal selejteztem is a tartalmát. A cipős dobozokat rendezve e kezembe akadt egy hungarocell “sámfa”. Rögtön megláttam benne a tökéletes griffmadár-testet. Onnantól már gyerekjáték volt a tervezés.

A Fogtündér legutóbb spatulát, madártollat és zsineget hozott, Tibi pedig alig várta, hogy alkothasson velük. A szőrmeszalag, amit még a diótörőhöz vettünk, az egyik legjobb befektetésünknek bizonyult, mert a griffmadár alapozásához is ezt használtuk. A kreatívos dobozunk olyan kincseket is rejtett, mint zsenilia drót és rafia (ezt egy karácsonyi csomagolásból mentettem meg).

Vágtunk, ragasztottunk, hurkapálcát hegyeztünk, drótoztunk – és röpke 2 óra alatt el is készültünk a legendás jószágunkkal. Kicsit olyan lett, mint egy csoffadt csirke, egy nyúl és egy vadszamár keveréke, de a MIÉNK! Ezért roppant egyedinek és művészinek látjuk. Nevet is adtunk neki: ő lett Csirkemadár 2.0 😀 😀

Emlékszem az első legómra. Arra is, ahogy a bordó szőnyegpadlón illesztgetem össze a miniatűr elemeket. Virágárus Nyuszikát az ő kis talicskájával. A tesóm egy kismajmos készletet kapott, Édesapám német barátja hozta őket, amikor látogatóba jött hozzánk. Nyuszika évekre a kedvencem maradt, akkor is, amikor már egy fióknyi kockánk volt.

Akkoriban nem sok helyen lehetett kapni, nem csak azért, mert nyugati árucikk volt, hanem, mert sokan nem szívesen ajándékoztak annyi pénzért néhány kis mütyürt. Barátnőim hatalmas járni tudó, beszélő babákat kaptak, én örültem bármilyen kis doboz legónak, amivel gyarapodott a készletünk.

Számomra egyértelmű volt, hogy a fiúknak is ugyanígy apránként fogjuk összehozni lego állományt. Férjem családja is azok közé tartozik, akik kevésnek érzik a rászánt összegért azt a kis dobozt, amiben alig van valami (ők is a “nagy játék = nagy öröm”-ben hisznek, hogy minél nagyobb játékkal lepik meg a gyereket, annál csillogóbbak lesznek a szemeik és szélesebb a mosolyuk), de szerencsére édesanyámék és keresztanyám a gyerekkoromat követő szünet után a fiaimnál folytatták a lego ajándékozás gyakorlatát. Plusz csatlakozott hozzájuk a tesóm, mint keresztszülő. 

A gyűjtögetést a Duploval kezdtük el és – bár pár éve már nem gyarapítjuk – a mai napig játszanak vele. Iminek sokáig ez volt a második kedvenc játéka (az első a Sam, a tűzoltós figurák és járművek), Tibi pedig akkor is odaült mellé és inkább duplózott vele, amikor neki már a legó volt az adekvát játék.

Imi már több lego készletet kapott, gyönyörű nagy tűzoltóautót, mentőállomást – csupa olyasmit, amiért lelkesedik. De hiába: ideig-óráig elvolt velük, aztán mindig vissza-visszatért a duplóhoz, abból építgetett mindenfélét (de főleg garázst). Aztán januárban egy alvásmegvonásos vizsgálatra kellett vinnem. Vagyis arra kellett készülnöm, hogy a kórházban egész éjjel ébren kell tartanom, hogy reggel elaludjon és el tudjanak végezni egy hosszabb EEG-t. Ezért a kórházi cucc mellé pakoltam foglalkoztató füzetet, olvasni valót, kis társasjátékot, dominót, stb. majd eszembe jutott, hogy veszek egy pakli kártyát, mert a meglévők eléggé viharvertek. A játékboltban aztán betettem a kosaramba egy picike doboz legót is: egy rendőrautót a hozzá tartozó figurával. A kórházban az volt a “stratégiám”, hogy kb. 12 féle tevékenységet állítottam sorba, és mikor a végére értünk, kezdtük elölről. Dominózás, fejtörőzés, liftezés, társasozás, csokiautomata meglátogatása, színezés, legózás, stb. majd ismét dominózás, fejtörőzés, stb. Legalább 6 kör lement, mire megvirradt. Imi azon az éjszakán legalább 6-szor építette össze a kis rendőrautót. És ahelyett, hogy jó időre ráunt volna, másnap is elővette és játszani kezdett vele. 

Talán annak a sikerélménynek köszönhetően, hogy az egyszerű járművet többször is fel tudta építeni egymaga is, Imi azóta ugyanolyan szívesen rakosgatja az apróbb kockákat is és játszik a legókkal, már egész bonyolult dolgokat is szépen felépít az útmutató mentén.

Viszont: amit a duplo tárolásánál alkalmaztunk, az hiba volt a lego esetében. 30 éve még a készletek nagy része kockákból és standard elemekből állt. Azt a néhány speciális kis bigyót fejből tudtuk, mihez való. Volt vagy 5 db egy egész fióknyi legóban. Mostanra viszont a kapható építmények 80%-a speciális elemekből áll és az ömlesztett kockákból fel sem ismerem, miket is lehetett belőlük eredetileg építeni.

A duplókat egy 4 nagy és 4 kis műanyag fiókos elemmel rendelkező IKEÁS tárolóban tartjuk, ömlesztve. Néha külön válogatom a kockákat, a figurákat, a járműveket, a síneket, stb., hogy könnyebb legyen az elemek keresgetése az építéskor, de anélkül is bármikor vígan lehet vele játszani. Nem úgy a legóval: annál millió-egy féle kis elem van és órákig tart, mire az ember megtalálja az épp szükségest. Rosszabb esetben órákig keresgéli, aztán kiderül, hogy jaaa, az már elveszett, Imi megrágta, beszívta a porszívó, beesett a kocsiban az ülés alá, lefolyt a fürdőkádban…

Ezért elhatároztam, hogy amíg a fiúk a Mamánál vannak, rendet teszek a legók közt! (Úgy is mondhatnám: a  könyvtáros-énem utat tört magának egy kis leltározáshoz.)

A készletekhez tartozó füzeteket addig őrizgettem és pakoltam ide-oda, míg a felének nyoma veszett. Sebaj, majd rákeresek a neten! – gondoltam és fel is mentem a hivatalos oldalra. Ahogy körbenéztem, felfedeztem, hogy nem csak az útmutatókat tudom letölteni, hanem a hiányzó darabokat is (jó esetben) meg tudom rendelni. Ezért az építés mellett gondosan feljegyeztem minden hiányzó kockát, kereket, tengelyt, “gyémántot”, stb. azzal a szándékkal, hogy majd a végén egyben leadom a rendelést. 

 A “munkát” megkönnyítendő először színek szerint csoportosítottam az ömlesztve tárolt elemeket, majd egy-egy szín elemeit rendezgettem el úgy, hogy könnyen átlátható legyen. Ehhez jó szolgálatot tett a gyúródeszka. 

3 repülőgépet, 1 helikoptert, 1 hókotrót, 1 erdei munkagépet, 1 kukásautót, 1 rally autót, 3 vulkán-kutató munkagépet, 1 tűzoltóállomást, 3 ninjago járművet építettem fel és még mindig van pár felfedezésre váró kocka, felni, kisebb-nagyobb mütyűr, amiket sehogy se sikerült beazonosítanom.
Kénytelen vagyok velük megvárni a kis szakértőimet. 😉 

Hello 2021 – hello LEGO!
Boldog Új Évet!

Tibor iskolájában alsó tagozaton minden évben meghirdették a gyerekeknek* a Betlehem-készítő versenyt.  Az utolsó 3 évben mi is neveztünk. Először “csak” díjazottak lettünk, az utóbbi két évben viszont mindkét alkalommal elsők lettünk.  Ebben a “megmérettetésben” nem csak az a jó, hogy ötletelhetünk, hogyan-miből is készítsük el a magunk Betlehemét, hanem, hogy az aulában rendezett kiállításon gyönyörködhetünk a többiek alkotásaiban is. A “gyönyörködhetünk” nem költői túlzás a részemről: valóban szívet melengető remekművek készülnek erre az alkalomra.

Az első évben kartonból készítettünk Betlehemet, minden figurát kartonból vágtunk ki és színes papírral dolgoztunk. Illetve, ha jól emlékszem, egyes alakokat megrajzoltunk. Erről sajnos annak idején nem készítettem fotót.

A következő években szerencsére megörökítettem őket.

* A “gyerekeknek” részt láthatóan sokan sokféleképp értelmezik: én úgy, hogy igyekszem csak támogatólag, nem pedig helyettesítőként részt venni a folyamatban.

Íme a díjnyertes alkotásaink:

1. Betlehem vegyes technikával

Ebben az évben a koncepciónk az volt, amennyire lehet, megpróbáljuk itthon található, “kész” dolgokból összeállítani és csak a legszükségesebbeket “gyártjuk” le saját kezűleg. Ezért egy doboz-tetőt választottunk alapnak és kineveztük a madáretetőt istállónak, valamint kiválogattuk és felsorakoztattuk a Schleich állatokból az autentikus betlehemi jószágokat. Iminek egyébként ez gyakorló feladat szokott lenni, hogy különböző szempontok szerint csoportosítsa az állatokat (pl. erdei állatok, házi állatok, szárnyasok, melyik tud úszni, stb.), így ezt a részt rábíztuk. Találtam még egy hungarocell üstököst, néhány fa fenyőt és ezzel, gondoltam, ki is merült a meglévő állomány. De Tibinek eszébe jutottak a Playmobil kincses ládák a kalózhajós készletből, és akkor már csak belevaló aranyat, tömjént és mirhát kellett volna keresni – csakhogy egy gyereknek az kevésbé értelmezhető, mint mondjuk az ezüst és a gyémánt, így a Három királyok ajándékai némiképp módosultak.

Már csak a Kisjézust, és az embereket kellett “hozzátenni”. Őket végül hungarocell golyóból, kartonból, színes papírból és fonalból alkottuk meg. Kisjézus teste egy parafa dugó, a pólyája pedig hátizé… khm… kissé talán méltatlan, de egy zokniból lett. Bár végül is, ha jobban belegondolok, ez talán illik a körülményekhez, hisz’ “nem ragyogó fény közt született, / bársonyos ágya nincs neki itt”…

Tiborom leglelkesebben a hungarocell csillag bearanyozásán dolgozott. A gyerekeknek valahogy ösztönös érzékük van a legnagyobb felfordulással járó technikákhoz, melyeknél minden elővigyázatosság ellenére a fél asztal és környéke úszik a csillámporban. Ebből gondolom, már kikövetkeztethető, hogy nálunk se volt másként, de ennyi áldozatot igazán megért Tiborom csillogó szeme és a megdicsőült ábrázata amikor átvehette az első helyért járó csokoládé pralinékkal teli üvegtálat. 

2. Mézeskalács Betlehem

Az előző év sikere után nagy volt a lelkesedés, viszont fel is adtuk magunknak a leckét: mivel tudnánk ezt megismételni? Ugyanazt nem csinálhatjuk meg mégegyszer… Sok minden eszünkbe jutott, de leginkább olyanok, amiket másoknál láttunk. A só-liszt-gyurmánál tartottam az ötletelésben, amikor – épp mézeskalács-sütés közben – bevillant: mi lenne, ha mézeskaliból készítenénk el? Mintha maga a Betlehemi csillag fényessége ragyogta volna be a konyhát, azonnal tudtam, ez lesz az igazi!
Tibor kitörő lelkesedéssel fogadta a hírt én pedig nekiálltam és begyúrtam még három adag tésztát. (Dísz-mézeshez Lajos Mari receptjét használom, mert keményebb és formatartóbb a mézese, mint Nagyanyámé.)

A terv roppant egyszerű volt: minden figurát úgy vágunk ki, mintha 2D-s papír-alak lenne és kap egy kis háromszöget támasztéknak, az istállót és a jászolt pedig méretre vágott mézes-lapokból ragasztjuk össze. A figurákat ételfestékkel, mázzal, csokibevonattal és szórócukrokkal díszítjük majd.

Először az alapot sütöttem meg és az istálló lapjait, majd a figurákat vágtuk ki. Szabad kézzel rajzoltuk meg a sziluetteket, majd késsel kivágtuk. Tibornak a bárányok mentek a legjobban, így ő abból gyártott egy tucatot.

A legizgalmasabb rész természetesen a díszítés. Előre látó módon egy-egy alakból többet is kisütöttem*, hogy a gyerekek kiélhessék a trollkodási hajlamukat, hiszen mi másért találták volna fel a szórócukrot, ha nem azért hogy mindenre IS szórjunk belőle? És a díszítő máz is úgy az érdekes, ha jóóól nyakonönthetjük vele Szent Józsefet… Vagyis miután mindenki kedvére locsolhatta a csokit-cukrot-írókát, jöhetett a következő kör, amikor is a Szentcsalád, a Pásztor és a Három királyok letisztultabb megjelenést kaphattak. A bárányok jól mutattak telibe-mázosan is. 

Volt még egy remek ötletünk: az istállót és a Kisjézus jászolát vattacukorral béleltük ki, ez azonban másnapra ráolvadt a mézesre.

A nyereményünk nagyon stílusos volt: Tiborom ezúttal egy mézeskalács kiszúró formát kapott az első helyért járó elismerés mellé.

Már csak azt kellene kitalálni, hogy idén, magunknak milyen Betlehemet készítsünk… 😀 😀

*Annyira mégsem voltam előrelátó: Kisjézust így is újra kellett sütni, mert valaki “véletlenül” megette…