Tibor iskolájában alsó tagozaton minden évben meghirdették a gyerekeknek* a Betlehem-készítő versenyt.  Az utolsó 3 évben mi is neveztünk. Először “csak” díjazottak lettünk, az utóbbi két évben viszont mindkét alkalommal elsők lettünk.  Ebben a “megmérettetésben” nem csak az a jó, hogy ötletelhetünk, hogyan-miből is készítsük el a magunk Betlehemét, hanem, hogy az aulában rendezett kiállításon gyönyörködhetünk a többiek alkotásaiban is. A “gyönyörködhetünk” nem költői túlzás a részemről: valóban szívet melengető remekművek készülnek erre az alkalomra.

Az első évben kartonból készítettünk Betlehemet, minden figurát kartonból vágtunk ki és színes papírral dolgoztunk. Illetve, ha jól emlékszem, egyes alakokat megrajzoltunk. Erről sajnos annak idején nem készítettem fotót.

A következő években szerencsére megörökítettem őket.

* A “gyerekeknek” részt láthatóan sokan sokféleképp értelmezik: én úgy, hogy igyekszem csak támogatólag, nem pedig helyettesítőként részt venni a folyamatban.

Íme a díjnyertes alkotásaink:

1. Betlehem vegyes technikával

Ebben az évben a koncepciónk az volt, amennyire lehet, megpróbáljuk itthon található, “kész” dolgokból összeállítani és csak a legszükségesebbeket “gyártjuk” le saját kezűleg. Ezért egy doboz-tetőt választottunk alapnak és kineveztük a madáretetőt istállónak, valamint kiválogattuk és felsorakoztattuk a Schleich állatokból az autentikus betlehemi jószágokat. Iminek egyébként ez gyakorló feladat szokott lenni, hogy különböző szempontok szerint csoportosítsa az állatokat (pl. erdei állatok, házi állatok, szárnyasok, melyik tud úszni, stb.), így ezt a részt rábíztuk. Találtam még egy hungarocell üstököst, néhány fa fenyőt és ezzel, gondoltam, ki is merült a meglévő állomány. De Tibinek eszébe jutottak a Playmobil kincses ládák a kalózhajós készletből, és akkor már csak belevaló aranyat, tömjént és mirhát kellett volna keresni – csakhogy egy gyereknek az kevésbé értelmezhető, mint mondjuk az ezüst és a gyémánt, így a Három királyok ajándékai némiképp módosultak.

Már csak a Kisjézust, és az embereket kellett “hozzátenni”. Őket végül hungarocell golyóból, kartonból, színes papírból és fonalból alkottuk meg. Kisjézus teste egy parafa dugó, a pólyája pedig hátizé… khm… kissé talán méltatlan, de egy zokniból lett. Bár végül is, ha jobban belegondolok, ez talán illik a körülményekhez, hisz’ “nem ragyogó fény közt született, / bársonyos ágya nincs neki itt”…

Tiborom leglelkesebben a hungarocell csillag bearanyozásán dolgozott. A gyerekeknek valahogy ösztönös érzékük van a legnagyobb felfordulással járó technikákhoz, melyeknél minden elővigyázatosság ellenére a fél asztal és környéke úszik a csillámporban. Ebből gondolom, már kikövetkeztethető, hogy nálunk se volt másként, de ennyi áldozatot igazán megért Tiborom csillogó szeme és a megdicsőült ábrázata amikor átvehette az első helyért járó csokoládé pralinékkal teli üvegtálat. 

2. Mézeskalács Betlehem

Az előző év sikere után nagy volt a lelkesedés, viszont fel is adtuk magunknak a leckét: mivel tudnánk ezt megismételni? Ugyanazt nem csinálhatjuk meg mégegyszer… Sok minden eszünkbe jutott, de leginkább olyanok, amiket másoknál láttunk. A só-liszt-gyurmánál tartottam az ötletelésben, amikor – épp mézeskalács-sütés közben – bevillant: mi lenne, ha mézeskaliból készítenénk el? Mintha maga a Betlehemi csillag fényessége ragyogta volna be a konyhát, azonnal tudtam, ez lesz az igazi!
Tibor kitörő lelkesedéssel fogadta a hírt én pedig nekiálltam és begyúrtam még három adag tésztát. (Dísz-mézeshez Lajos Mari receptjét használom, mert keményebb és formatartóbb a mézese, mint Nagyanyámé.)

A terv roppant egyszerű volt: minden figurát úgy vágunk ki, mintha 2D-s papír-alak lenne és kap egy kis háromszöget támasztéknak, az istállót és a jászolt pedig méretre vágott mézes-lapokból ragasztjuk össze. A figurákat ételfestékkel, mázzal, csokibevonattal és szórócukrokkal díszítjük majd.

Először az alapot sütöttem meg és az istálló lapjait, majd a figurákat vágtuk ki. Szabad kézzel rajzoltuk meg a sziluetteket, majd késsel kivágtuk. Tibornak a bárányok mentek a legjobban, így ő abból gyártott egy tucatot.

A legizgalmasabb rész természetesen a díszítés. Előre látó módon egy-egy alakból többet is kisütöttem*, hogy a gyerekek kiélhessék a trollkodási hajlamukat, hiszen mi másért találták volna fel a szórócukrot, ha nem azért hogy mindenre IS szórjunk belőle? És a díszítő máz is úgy az érdekes, ha jóóól nyakonönthetjük vele Szent Józsefet… Vagyis miután mindenki kedvére locsolhatta a csokit-cukrot-írókát, jöhetett a következő kör, amikor is a Szentcsalád, a Pásztor és a Három királyok letisztultabb megjelenést kaphattak. A bárányok jól mutattak telibe-mázosan is. 

Volt még egy remek ötletünk: az istállót és a Kisjézus jászolát vattacukorral béleltük ki, ez azonban másnapra ráolvadt a mézesre.

A nyereményünk nagyon stílusos volt: Tiborom ezúttal egy mézeskalács kiszúró formát kapott az első helyért járó elismerés mellé.

Már csak azt kellene kitalálni, hogy idén, magunknak milyen Betlehemet készítsünk… 😀 😀

*Annyira mégsem voltam előrelátó: Kisjézust így is újra kellett sütni, mert valaki “véletlenül” megette…