Ed Sheeran Shape of you-ját hallgatom.

Újra.

…és újra.

Az autóban, az irodában…

Korán van, egyedül vagyok, megtehetem. Kávéval a kezemben kisétálok az erkélyre, nézem, ahogy a szomszédban két férfi árnyékolót szerel fel… Jó pasik. Barátnőm jut eszembe, aki szerint a mesteremberek a legjobbak, mert kellőképpen intelligensek, tájékozottak, ugyanakkor nem agyalják túl a dolgokat. Elmosolyodom. Talán igaza van…

Két hete kinyúlt kék pizsama trikóban, fülig érő szájjal hallgattam ugyanezt. Talpam alatt a hűs konyhakő, főzöm a kávét, viszem a teraszra és táncolok… A gyerekek nevetnek, bekapcsolódnak. Énekeljük, félig halandzsázva, jóvanazúgy. Nyári reggel, strandidővel kecsegtető, ígéretes nap. Helyén van minden, a szívem is újra…

_

Nem ilyennek képzeltem. Azt hittem, nehezebb lesz. Rögösebb. Csalódások, kudarcok sora után érkezem majd meg ebbe az állapotba. Lassan araszolunk majd egymás felé azzal, akit nekem szánt az ég. Nem így lett.

Meglepett. Váratlanul ért, hogy milyen otthonosan éreztem magam a karjaiban. Humor, flört, semmiről nem kínos beszélni, amiről nehéz, az is megy. Hallgatom, belemerülök… ismerős gondolatok, vágyak, érzések.

Nagyon csajból vagyok. Igen, annak tudom magam érezni mellette. Jó srác, jó csaj vagyunk. A világ legtermészetesebb dolga, hogy kézen fogva sétálunk, este a teraszon borozunk és hallgatjuk a szomszédból átszűrődő zajokat. Vendégség van, zajos jókedv odaát. Itt egymásba fonódás, biztonságérzet. Semmi feszengés, manír, csak tiszta érzések, mintha egy hegyi tó víztükrében látnám magam. Szépnek, gyöngédnek, szerethetőnek.
_

Kowát, Ákost, Majkát hallgatok. Bagossyt, Halott Pénzt.

Voltak nappalok, csak képeket néztem

Rajzoltam rájuk, mosolygó fejeket.

Próbálom megérteni.

Miért adta nekem a Jóisten, ha máris elveszi? Miért kellett engem kimozdítania a kényelmes kis váramból? Jól megvoltam ott… Ha nem is annyira, de azért mégis. Eléldegéltem volna ott még egy darabig. Mért nem intézte úgy, hogy egy kicsit kimerészkedjek és jó legyen az úgy, aztán még egy kicsit… Mért kellett óvatlanul kisétálnom, hogy aztán hanyatt-homlok meneküljek vissza. Elutasításban eddig is kurva jó voltam, mi lesz ezután? A 90%-ot “felfejlesztem” 98%-ra?!

Próbálom megérteni. Nem mondhatnám, hogy megy.

Ha az elején nem adod a jeleket, akkor távolságtartó vagy.
Ha az elején nem veszed magától értetődőnek a napi többszöri telefonhívást, akkor lerázós vagy. Ha hozzászoksz és várod, akkor türelmetlen.
Türelmetlen vagy akkor is, ha legalább annyira szeretnél személyesen jelen lenni az életében, mint telefonon. Kibaszott türelmetlen.

Ha úgy érzed, megtaláltad, akit kerestél és látod, hogy nincs a legjobb formájában, de ezzel együtt el tudod fogadni és azt érzed, hogy neked ez most elég, akkor igénytelen vagy. Ha bízol magadban és tudod, hogy minden rendben lesz és akarod, akkor fura vagy. Ha három életmentő műtét után felfogtad, hogy a jelenben kell élni, és nem félsz döntéseket hozni, felvállalni, amit érzel és igazán felnőttnek lenni; nem filmeken éled az életedet, hanem a valóságban, akkor is, ha az kezd filmszerűvé, már-már hollywoodi történetté válni, akkor nyomulós vagy…

_

Mindenki arra vágyik legbelül, hogy olyannak szeressék, amilyen. A szeplőivel, a nagy fenekével, a gyönge főzni-tudásával, a sörhasával, a krákogásával, horkolásával, a cigiízével, az emberi gyengeségeivel együtt. Ne a pozíciómért/pénzemért szeressen, ne csak “azt” akarja… Ne az eltartót vs. cselédet lássa bennem… Önmagamért szeressen. Feküdjünk a kanapén, mindenki intézze a dolgát: írja a munka emailt, olvasgasson, számoljon, építgesse a maga “legóját” és fészkelődjünk, mert elzsibbadt már a karunk-lábunk, amit a másikén keresztül vetettünk…

Nem kell ennél több. Most ez nekem így kerek. A megégett pizza, a fáradt mosoly.

Ez most nem az a történet, ami a klasszikus randik mentén íródik és a csajok beindulnak, hogy hová visz, mit vegyek fel, messengeren jönnek-mennek az üzik körömlakkról, rúzsról, azt a szandált vedd fel, amit együtt vettünk a múltkor Veszprémben, fázisfotókat kapok a helyes hajszárításról, csak hogy tutira jó legyen a hajam is…

Igazán szeretve érzem magam ilyenkor, meghat az igyekezetük, ahogy jót akarnak nekem. De ez most más.

Nem vágyom csillogásra, top-formára. Csak hűs vízben csobbanásra, mezítláb lépkedni, futó csókot adni munkába menet, szeretni és hinni, hogy ez elég.

Nem volt elég. Vagy ellenkezőleg: sok volt.

Nem baj. Lehet választani konvencionálisabbat, bonyolultabbat, hagyományosan játszmázósabbat. Talán akad majd, akinek az egyszerűség gyönyörködtet ugyanazt jelenti majd, mint nekem.

_

Még nem tértem magamhoz, meg vagyok szédülve, mint a bokszoló, akinek betaláltak. Kizárok mindent, csak a belső hangra figyelek, összpontosítok… Rocky óta tudjuk, hogy nem az számít, mekkorát tudsz ütni, hanem hogy milyen keményen állod az ütéseket, miközben csak mész előre.

Szedem össze a jó dolgokat. Pallérozom az elmém helyett a szívem:

Elmentél futni. Leépítetted a belső gátakat, hogy nem vagy futó-alkat és félsz a nem túl jó környéken lévő pályától.

Kisúroltál két bakancsot és szépen rendbe tetted a vitrint. Minden nap egy lépéssel előrébb vagy.

Hívnak a barátaid. Nem vagy egyedül.

Sütöttél sajtos rudat. Nem kellett volna kidobni, hülye voltál, de ez van, néha hibázhatsz is.

Sütöttél szilvás lepényt. Most azt gondolod, hogy mekkora hülye voltál megint, de ez nem igaz.

Lesz majd, akinek sütögetheted a zserbós muffint, a Sacher tortát és kísérletezhetsz a Pavlova tortával is. És ha bicska kell is hozzá, de megeszi a piskótádat.

Ed Sheerant hallgatom.
Újra.
…és újra.

És érzem, hogy megmaradok hitben, reményben, szeretetben.

Köszönöm!