Mit érzek ennek kapcsán?

Elsősorban hálát.

Hálás vagyok minden megélt pillanatáért. Azokért, amik boldoggá tettek és azokért is, amelyek sok szívfájdalmat okoztak, mert ezekből is tanultam.

Hálás vagyok a tiszta lapért, amin folytathatom az eddigi életem. Különösen hálás vagyok azért, hogy ezt a gyerekeimmel együtt tehetem meg, akiket mindennél jobban szeretek.

Hálás vagyok a támogatásért, amit kapok. Minden jó szóért, biztatásért. Szavakért és tettekért, hozzám közel állóktól és ismeretlen emberektől.

Van bennem csalódás és szomorúság, ezt sem tagadom. Jó adag kérdés, olyanok is, amikre tudom, hogy míg élek, nem fogok számomra is elfogadható választ kapni. Amivel nem tudnék vitatkozni. Amiről nem gondolnám azt, hogy tévedés vagy lehetett volna másként is nézni és akkor mennyivel előrébb járnánk, mennyivel jobb lenne mindenkinek… mennyivel kevésbé sérültünk volna mindannyian.

Amikor azt mondom magamnak, hogy ez van, ebből kell kihozni a legtöbbet, akkor azt komolyan is gondolom. Tovább lépni, emelt fővel, amit annak a biztos tudatában tudok megtenni, hogy se jobb, se rosszabb nem vagyok a Deákné vásznánál (hogy stílszerű hasonlattal éljek).

Drága Nagyim – akinek a nevét másodikként viselem – oly sokszor köszöntött ilyentájt a kertjében szedett, szalaggal átkötött virággal. Rá emlékezem ezzel a képpel, aki példát mutatott sok mindenben, és akinek a szavai, tettei ma is velem élnek és visznek előre.

Bármi is várjon a 44.-en túl, három dolog ezután is mindig velem lesz:

Hit, remény, szeretet.

Legyen szép napod! 🙂