Ha felhívnálak és megemlíteném, hogy arra készülök, hogy kifessem a …-t, légyszi-légyszi próbálj meg lebeszélni róla!  Ha nem hatnának az észérveid, emlékeztess kérlek erre a bejegyzésre! Hálásan köszönöm előre is! 

Pár hónapja gondoltam egyet és kifestettem a konyhát. Pontosabban azt a pár négyzetmétert, amit nem takar a beépített bútor. Nem nagy felület, megtettem már máskor is. Persze jól elfáradtam a végére, nemcsak azért, mert sokat szaladgáltam a létrán fel-le, hanem, mert minden csetreszt el is mostam, meg egy alaposat takkeroltam.

A fáradság élménye már messze volt, a tiszta falakat meg jobban szeretem nézegetni ezért elérkezettnek láttam az időt, hogy a fürdőszobának is nekilássak.

Annál is inkább, mert már régóta húzódott-halasztódott egy esetleges kazáncsere miatt.

A kazán ugyanis már többször lett javíttatva, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Egy fazekam elvízkövesedett, annyiszor melegítgettem a tűzhelyen a vizet, és volt, hogy a sírás kerülgetett az egész k. kazán-ügy miatt… Mivel – társasház lévén – a cseréje nem olyan egyszerű: a lakások egy részét érintő műszaki változtatásra lenne szükség, ez meg ugye olyan macera, amit senkinek se akaródzik magára vállalni, amíg nem ő küszködik vele nap-mint-nap. Legutóbb viszont – miután sikerült “elcsábítanom” egy többek által ajánlott szakit, hogy jöjjön el, nézze meg és segítsen, ha tud – nyertem egy kis időt. Egy szenzort cserélt rajta, azóta ismét folyik a melegvíz és nyugi van.

Apám sokat emlegeti, amikor egyszer büntetésből a sarki kútra küldtem a fiúkat vízért. Szereti ezt a sztorit, mert a gyerekkorára emlékezteti, amikor még “volt nevelés”. T.i. annyira kiborítottak a fiaim a “süket füleikkel” és a nemtörődömségükkel, hogy a kezükbe nyomtam egy-egy műanyag kannát és közöltem velük, hogy aki nem bírja megbecsülni a másik munkáját, az gazdálkodjon abból, ami ingyé’ van. Lehet a kútról hordani a vizet, ha fürödni akarnak. 

Mindenesetre én is megtanultam jobban értékelni a meleg vizet.

Ennek örömére – és kihasználva a fiúk hétvégi távollétét – gondoltam egy nagyot: nem hagyom, hogy tovább nyomasszon a koszos falak látványa, kifestem ezt is!

A következő két napban csak azért nem szentségeltem, mert mégiscsak a Szentlelket ünnepeljük…

Bár most, hogy kellőképpen kiáztattam magam a szép, tiszta környezetben vett illatos kádfürdővel és elégedetten szemlélem a két kezem munkájának eredményét – azért készítettem egy emlékeztetőt magamnak, ha ismét olyan szemmel méregetném a falakat… 

u.i. Gratulálok, szép munka volt! 🙂