Ha kínlódtál már valaha akadozó redőnnyel, lötyögő kilinccsel, szoruló zárral, megvetemedett ajtóval, akkor érteni fogod, honnét indul a mai bejegyzésem témája…

15 éve, amikor a mostani otthonom épült, a konyhabútorra szánt keretből úgy gazdálkodtam, hogy amin tudtam, spóroltam, hogy a többi bútoromhoz illő szép (és egyúttal drágább) frontokból tudjam elkészíttetni. Ezért magam terveztem és rendeltem meg a szükséges alapanyagokat egy faipari áruházban, az asztalosnak “csak” össze kellett szerelnie.

Jó pár szakkönyvet végignéztem (mire jó, ha könyvtáros valaki), konzultáltam a betévedő mesterekkel és nagy segítségemre volt a kollégám, akinek az eredeti végzettsége asztalos volt. Élvezetes feladat volt: szeretek tervrajzokat készíteni és lakberendezési magazinokat bújni. Összességében elégedett is lehetek magammal, hiszen az első (és ezidáig egyetlen) ilyen projektem jól sikerült, csak 2 hibát vétettem.

Az egyik egy 130°-ban elhelyezkedő ajtó és fiók találkozása, ahol van egy kis ütközés, de nem sok vizet zavar a használat során.

A másik, a mosogató alatti két hatalmas fiók, amire nem megfelelő sín került.

Ezt a nem megfelelő sínt egyszer már lecseréltettem egy erősebbre, mert időnként lejött róla a fiók. Sajnos a nagyobb teherbírású sín se bizonyult jó megoldásnak, mert egy idő után az is megadta magát: a használat során a görgők kimozdultak a helyükről és a nehéz fiókok leszakadoztak. Amellett, hogy nehéz volt visszatenni, a frontokat is csúnyán összekaristolta. A végén már ott tartottam, hogy alig mertem kihúzni, nehogy rámessen és értelemszerűen a fiúkat is távoltartottam tőle – ami azért nem egy épkézláb állapot.

Többször előfordult, hogy a fiók taszigálásával elmozdítottuk a mosogatószifont, eláztatva ezzel a két fiókot és tartalmát.

Ez történt múlt hét végén is, amikor is vettem egy nagy levegőt és azt mondtam magamnak: oké, akkor itt az ideje ezt is kézbe venni.

Nemcsak képletesen értve: a kivitelezés is konkrétan a saját két kis kacsómat jelentette, meg persze Tiboromét, akit “rendes” fiúgyerekként vonz minden, aminek éle van, szúr, vág és robbanásveszélyes – de legalább lehet tanítgatni a szerszámok helyes használatára. (Büszke is a tudományára, hogy gyújtóst aprít, tüzet rak a kandallóban, ismeri a benzines fűnyíró részeit – én meg örülök, hogy mást is tud, mint kütyüt nyomkodni.)

A szerelést a szifonnal kezdtem. Hamar meglett a “bűnös” elem, megjavítottam, majd biztos-ami-biztos alapon az egészet jól körbetekertem szigetelőszalaggal. Csak mester ne lássa, nekem jóvanazúgy…

Ezután lemértem a fiókokat , elmentem az OBIba és a lapszabászaton méretre vágattam két megfelelő vastagságú rétegelt lemezt és két bazierős (és ugyanilyen árfekvésű) golyós sínpárt. Hazaérve Tibivel nekiálltunk lefejteni a fiókok szana-széjjel ázott alját. Harapófogó helyes használata c. részképesség-fejlesztés pipa. Hogy szakszerűek legyünk, csiszolóvászonnal megsimítgattuk a fióktestet. (Másnapra begyulladt a szemem a sok fűrészportól, de ennyi tanulópénz kellett.)

Az új lapok felcsavarozása egész könnyedén ment. A leckét a korpusz és a fióktest közti távolság adta fel, ugyanis ez a sín keskenyebb, mint az előző volt. Szerencsére a lapszabászaton a táblából kimaradt maradék faanyagot is mellékelték a leszabott lapokhoz, így Tiboromat nekiállítottam, hogy egy kis kézi fűrésszel vágjon le két csíkot alátétnek.
Annak részletezésétől, hogy mennyit méricskéltem, vízszinteztem, matekoztam, hogy a megfelelő helyre kerüljenek a furatok, megkímélek mindenkit – mondjuk úgy, hogy egy ezer darabos legót hamarabb összeraknék. 

Ha nem vigyázok, mindig tanulok valamit. Ez történt most is:

• egyrészt rájöttem, hogy a korábban a karácsonyi ablakdekorhoz használt krétafilc tökéletes a furatok jelöléséhez;
• másrészt képbe kerültem a fúrószárak természetével, miután eltörtem az egyetlen megfelelő méretűt és vennem kellett újat
• végül megokosodtam csavarfej-témában, t.i. a sínbe süllyesztett fejű csavar való, ha azt akarom, hogy haladjon, mint forró kés a vajon…

Ha már idáig eljutottam, pótoltam a két letört porcelán fogantyút is: az egyiket sikerült megragasztanom, a másik helyett rendelni kellett, mert ez a szín pont nem volt készleten, csak a másik öt – de még így is örültem, hogy 15 év után kaptam ugyanolyat.

Mindezen megpróbáltatások és kihívások teljesítése, 2 napi fúrás-faragás, vízszintmérés, ki-be csavarozás után végre van két – telepakolva is – pöccintésre sikló fiókom. Az élet apró örömei. 🙂 🙂