A habkarika és a habcsók legalább olyan megosztó finomság, mint a mazsola. Nemcsak a társadalmat osztja ketté, hanem kis családunkat is: ketten vagyunk mazsola-pártiak kettő ellenében, akik inkább kiszedegetik a kalácsból, mintsem megegyék. Habkarika-imádók viszont hárman vagyunk a férjemmel szemben, aki viszont oly annyira utálja (kivéve a kókuszos csókot*), hogy látni se bírja, ahogy készül. Olyankor hirtelen mindig mehetnékje támad, mi pedig kedvünkre tobzódunk a színes habokban.

A habcsók és a habkarika közötti különbség elvileg a készítési eljárásban mutatkozik meg: a habcsókot habüstben, gőz fölött verik kemény habbá, a habkarikát pedig csak simán, minden faxni nélkül.

Számomra a különbség sokáig azt jelentette, hogy a habcsók az egy isteni finom, kívül roppanós, belül nyúlós, házi készítésű édesség, a habkarika pedig egy vattacukor-színekben pompázó száraz fájdalom, amit a szaloncukor mellett árulnak és ki tudja miért, az emberek megveszik.

Amióta házilag készítjük a habkarikát, azóta értem az emberek vágyát erre a nyalánkságra. (És a józan észt felülíró naivitást is, hogy hátha ezúttal majd a bolti cucc megadja az áhított élményt…)

Gyerekkoromban nagyon odavoltunk a habcsókért. Karácsonykor mindig nyúztuk érte édesanyámat, aki igyekezett is a kedvünkbe járni. Nem volt egyszerű dolga, mert alkalmazkodnia kellett: nálunk Édesapám főzött (hétköznapokon és ünnepekkor egyaránt), vagyis a konyha nagy része többnyire foglalt volt és a sütőben is mindig sült, pirult valami, vagy csak épp melegen tartotta az ebédet…

Ünnepekkor Édesanyámnak esélye nem volt arra, hogy a gázsütőt holmi habcsókok szárítgatásával órákig lefoglalja, ezért jobb híján – mi már “modern” házban éltünk, ahol nem volt nyári konyha, meg spárhelt – egy kis sütést követően a kazánház melegére bízta a befejezést. Mily meglepő, hogy a tesómmal ilyentájt nem győztünk lesomfordálni a kazánházba és lopkodni a tepsiken sorakozó hófehér finomságokat. Nem sokat számított, hogy a külseje elég roppanós-e, imádtuk, ahogy a ragacsos massza szétolvad a szánkban, a tepsiről is lekapargattuk, ami odaragadt. Anyánk néha kísérletezett a diós változattal is, mi azt nem igazán díjaztuk és a “csók” forma néha tallérrá lapult, de nekünk az is éppolyan jó volt.

Az elmúlt években mindig került habkarika a karácsonyfánkra – főleg tavalyelőtt, amikor “csak ehető díszek” tematikus fát készítettünk – ezért idén is időben elkezdtem a sütögetést. Nagyon szerettem volna piros (esetleg piros-fehér) karikákat, külön ezért elmentem egy cukrász kereskedésbe és vettem egy tubus sokat dicsért Fractalt, de sajnos ezzel is csak rózsaszín habot sikerült elérnem. “Bánatomban” új ötlet után néztem és így láttam meg a zöld fenyőket. Ahogy az velem gyakran előfordul, épp csak egy pillantást vetettem a képre és elszólított valami. Viszont ahhoz pont elég volt a vizuális élmény, hogy legközelebb, amikor hozzáfogtam a habkarikák készítéséhez, valami hasonlót próbáljak ki.

(Megpróbáltam utólag visszakeresni az inspirációs képet – azt pont nem találtam meg, csak egy videót, de talán ez még jobb: Habcsók-fenyőfák Bebepiskótától.)

A karácsonyi édességek zömét, így a habcsókot is Lajos Mari receptje szerint készítem, ami nálunk remekül bevált. A 66 karácsonyi édesség c. könyve kb. a Bibliám ilyentájt (erről egy másik bejegyzésben írok majd), a habcsók receptjét viszont ITT is megtaláljátok.

A recept tökéletes, én viszont nem vagyok az, így előfordul, hogy kapkodok, ezért az első adag fenyő elfolyósodott és alakját vesztette. Ízre ugyanolyan finom, csak hát a fenyőtől messze van… Hamar eldöntöttük, hogy nekünk jó lesz így is, “lombos erdőnek”, másodjára pedig jobban ügyeltem arra, hogy szépen lassan dolgozzak, így a kívánt állag is megmaradt.

A “röpke” 3 óra alatt kisült fenyőket végül egy fém sütisdobozba faragott hungarocell korongba szurkáltam és Tibor másnap nagy örömmel vitte a suliba, osztálykarácsonyra.

*Ez is Németh István Megszámlálhatatlan Rigolyáinak – a továbbiakban NIMR – egyike, melyben már nem keresem a logikát, csak rezignáltan tudomásul veszem. Még jobb, amikor ilyenkor eszembe jut megdicsérni magamat, amiért ilyen elfogadó vagyok. 😀

Kókuszos csók és hagyományos habcsók kandírozott gyümölcsdarabokkal: